Lélektelen
halhatatlan
örök-ostrom
betonépületek
kikövezve felfutón

mélyen aláépítve
futnak
folynak az utakon
az agyatlan
halottak

képszerűen ragadják meg
a szürke pillanatot
a füstszagtól
mámorosan utálnak
megállás nélkül
ez a szerelmük.

futnak az utakon
a gyűlölet hajt
a gyűlölet hajtja őket
éltető erőtlenség
fenntartja őket
mielőtt az életképtelenség
horizontja alá csúsznának el

sehová
sem tart senki
kurva önbizalommal telve
futnak körbe-körbe
rohannak
mintha lenne dolguk valahol

fogyasztanak
energiát szívnak
az élőkből
akiknek kezd sok lenni
ez a halhatatlan gépezet

végtelenül
undorodnak
elidegenednek
ezek az amúgyis senkik
kik?

vannak akik látnak
akik éreznek
Vannak akik belehalnak
a folytonos vihar-áradatba
a zuhanásba
amiből zihálva ébrednek
minden reggel hat után

kirántja őket a valóság
a sajátjuk

kezelhetetlen

üveges tekintettel
csodálkoznak rá
a történtekre

mégis mi folyik itt?
szélsőségek közt
dobálózva
szétszakadva
keringenek

mindenki valakinek hiszi magát
mindenki senki
a senkik nem léteznek
az igazi senkik nem bírják ki
az igazi senkik belehalnak
az igazi senkik ordítanak
az igazi senkik várnak
megállás nélkül
hogy a kurva nagy
Valakik közül
egy darab ember
belenézzen a szemükbe

hé, igen ez üvegből van
igen, embertelen
átfagyott arc
bőre pereg le róla
a folyamatos sikoltás
tégla ráncai porladnak szét
a levegőben

nem vagyunk senkik
itt állunk
meredten
megdermedve
felfoghatatlanként
érezve ezt a helyet
ahol igen, nincs helyünk
akkor sem, ha nem tetszik
akkor sem, ha nincs értelme
akkor sem, ha haszontalan
akkor is itt vagyunk.

2009-05-07